Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Tata, Tatabánya,Bokod

2018-04-21

Reggel felkerekedtünk kis családommal, első úti célunk Tatabánya volt.

A turulmadár szobrától néhány méterre le lehet tenni a kocsit ingyenesen mi is így tettünk. Felsétáltunk a már említett szoborhoz, igazán monumentális alkotás, ami a Tatára vezető útról is jól látszik. A város fölé magasodó Kő-hegy kiugró mészkőszirtjén áll a millennium kapcsán kezdeményezett, de végül csak 1907-ben, a bánhidai csata emlékére állított Turul-emlékmű.

A 8 m magas, kövekből épült talapzaton álló, a karmai közt Árpád kardját tartó és a fején koronát viselő turul közel 15 méteres szárnyfesztávjával Európa legnagyobb fémből készült madara. Az emlékmű Donáth Gyula szobrászművész tervei alapján készült, teraszáról páratlan kilátás nyílik Tatabánya hatalmas lakótelepeire, az autópályára, és a távoli Vértes hegységre.

A turul ősi magyar jelkép. A legenda szerint Emesét, Álmos fejedelem anyját az álmában megjelent turul termékenyítette meg, és azt jósolta, hogy a születendő gyermek királyok őse lesz. Egy másik legendánk szerint pedig őseink a fejedelem álmától vezérelve, melyben a turul mentette meg állatainkat a sasoktól, addig követték a turult, míg az el nem vezette őket Magyarországra, a kerecsensólymok földjére.

Innen egy rövid túrával a Szelim-barlangot vettük be, mely annyira lenyűgözte a fiamat, hogy ez lett a kedvenc kiránduló helye. Amiről kapta a nevét, az a történet kevésbé szívet melengető. Több elbeszélés is kering, de a vége mindegyiknek ugyan az. A törökök elől, az ott élő lakosság a barlangba menekült, amit a törökök körülzártak és felgyújtottak, sajnos mindenki odaveszett. Mi a barlangnak három ki és bejáratát láttuk, valamint kettő az ég felé nyíló kürtőt is felfedeztünk. A barlangban több őskori leletet is találtak, ezeknek köszönheti hírnevét.

Innen egy rövid sétával visszamentünk a vasmadárhoz és tovább kocsikáztunk a vizek városába, Tatára.
Rövid parkoló keresgetés után már a tó partjáról szemlélhettük a pazar kilátást. A várkert ingyenesen látogatható. A vár eredetileg birtoknak, ha úgy tetszik nyaralónak készült, ami magán hordozza a gótikus, reneszánsz, barokk és romantika stílus jegyeit is.

Az eredeti állapotában négy saroktornyos épületnek mára csak a keleti tornya áll, az udvari főbejárattól a romterületen jól kivehetők a vár négy saroktornyának és az azokhoz csatlakozó palotaszárnyaknak az alapfalai. A várkastélyt három sarkán olaszbástyás, a negyediken körbástyás vízi vár veszi körül. Ez az egyetlen magyarországi vár, melyet az eredeti vízárok-védelmi rendszer övez. A várat a tóparti sétányon is körbe lehet járni.

Miután körbejártuk a várat a Cseke-tóhoz vezetett az utunk, ami az Angol parkban található.
A kertet az Eszterházy család építette Böhm Ferenc uradalmi mérnökkel. A parkban egy műrom is található, mely a romantika minden jegyét magán hordozza, igazán varázslatos. A Cseke-tó közepén egy kis sziget is található. Igazi horgász paradicsom. A park otthont ad egy szabadtéri színpadnak, pálmaháznak, olimpiai edzőtábornak, pezsgőgyárnak és egy kis kastélynak is. Az egész parkot körbe szelik a hangulatos ösvények, a mindig zöld pázsit és az óriási fák kis padokkal, ahol igazán kellemes perceket lehet eltölteni már csak azzal is, ha néhány percre megpihenünk rajtuk.

Mi úgy éreztük még nem elég se a sétából se a szemnek valóból, így tovább mentünk az úszó faluhoz, Bokodra.

Az oroszlányi hőerőmű részére létrehozott mesterséges tóra épült ez a meghamísíthatatlan horgászparadicsom. Körbejárni nem egyszerű, mivel sok helyen kerítéssel le van zárva az utóbbi időben elszaporodó turisták miatt, mint amilyenek mi is vagyunk. Amit meg is értek, hisz ezek mind magán tulajdonban lévő cölöpökön lévő házak. Valljuk be, melyikünk örülne annak, ha egy csendes délutáni pihenésünk alkalmával bejönne a kertünkbe vagy 50 turista és bámulná a kertünket és persze vele együtt minket is. Így mindenkinek azt tanácsolom, vegye figyelembe mindezt és próbálja nem megsérteni a magántulajdonra vonatkozó törvényeket.
Ettől eltekintve is lehet pazar képeket készíteni.

Így telt egy napunk a Gerecse szélén költséghatékonyan, hisz minden, amit megnéztünk ingyenes és bárki számára megtekinthető, körbejárható.

Hozzászólások (0)